Nemcsak a bútorokat, a lelkemet is színezem

Ha nekem 4-5 évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy a bútorfestés megszállottja leszek, tuti rá sem hederítettem volna. És, hogy emiatt gyökerestől felforgatom majd az életemet, otthagyom a munkahelyemet és a magam feje után saját vállalkozásba kezdek!!!!!!!?????? Na ne! Pedig megtörtént.

Nagyon sokat kell még tanulnom, és szerintem folyamatosan tanulni is fogok erről a világról, viszont boldog vagyok. Olyan “munkám” lett, amit nem tekintek munkának. A bútorfestés, a színek világa, az alkotás feltölt, állandóan pörgök. Épp a legjobbkor toppant be az életembe az Annie Sloan krétafesték. Akkoriban nagyon sok egészségügyi problémája volt a kisfiamnak. Az állandó aggódás, orvostól orvoshoz járás teljesen kimerítette az energia elemeimet. Majd megismertem a festéket és jött az első nagyvolumenű bútorfestő workshop, amin résztvettem. Nem győztem szívni magamba a sok információt, a gyakorlati részről nem is beszélve. Olyan szinten feltöltődtem, amit nem is tudok szavakba önteni. Folyton ezt akartam csinálni. Minden szabadidőmet pingálással töltöttem.(Ahogy mások sporttal, edzéssel, kotessel, sütéssel, stb. töltődnek fel, én ezzel.) Egyre jobban beleástam magamat ebbe a világba. Egyre több workshopra jutottam el. Egyre jobban megismertem a festék milyenségét, tulajdonságait.

És, hogy mi fogott meg benne? Az, hogy amikor festettem, szabad volt hibáznom, mert tudtam, hogy ez egy kreatív festék, minden helyrehozható vagy átalakítható. Nem kellett tökéleteset alkotnom, ahhoz, hogy tetszedjen a végeredmény. Hagyhattam, hogy ússzak az árral, mert a festék lehetővé teszi ezt nekem. Belefér a játékosság, a színes, bohém megoldások, de ugyanakkor a komolyság is. És ami a legfontosabb, olyankor megszűnik minden baj, már-már a lelkemet színeztem, nemcsak a bútorokat. Igen, ez egy életerzés, de higgyétek el baromi jó érzés.

Több festék márkát kipróbáltam már, van olyan, amit használok is, de mégis ez a krétafesték maradt a szívem csücske. Pontosan azért, mert csak ez váltotta ki belőlem ezeket az érzéseket. Úgy gondolom, hogy minden festékmárkában megtalalható a pozitívum és a negatívum is. Én azt vallom, hogy nem ítélkezhetünk egyik felett sem. Hisz a rengeteg termék közül lehetetlen mindet letesztelni. Mondhatnám én X festékről, hogy az nem jó, mert nem úgy terül, ahogy szeretném, vagy ha elsőre nem tetszik az eredmény, amit elértem vele, akkor már nem is jó. De lehet neked pont a kedvenc márkád, mert neked bevált. Egy a lényeg, találd meg a számodra legmegfelelőbbet. Tudd, hogy mit vársz el az adott festéktől. Ha tökéletességre, bútorgyári simaságra vágysz, akkor keress olyat, ami ezt nyújtja neked. Ha szereted a régies, antik hatást, akkor keresd azt, amivel a legjobban el tudod ezt érni. Ha szép színeket akarsz belopni az otthonodba, akkor olyat. De sose ítélkezz azért, és ne írj le azért egy márkát, mert épp nem olyan lett a felület, ahogy te azt elképzelted. Mind hibázhatunk, és ez nem is baj, hisz abból tanulunk. De próbálj utána járni, hogy mit ronthattál el.

                         

Nem minden festéknél kell szigorú előkészületi szabályokat követni, de légy informált. Akkor kevesebb lehetőséged van, hogy csalódj. És, ami a legfontosabb: legyen öröm a folyamat nem pedig kín. Ne azért fess bútort, mert épp az a trend, hanem azért fess bútort, mert jó hatással van rád, mert azzal óvod a természetet, mert megmenthetsz egy számodra kedves tárgyat, egy emléket, mert pénzt takaríthatsz meg vele, hisz egy új bútor árának töredékéért felújíthatod régi vagy épp megunt bútorodat. Itt vagyok, segítek. Kérdezzetek bátran. Legyetek bátrak, merjetek alkotni!

                                       

Lasă un răspuns