Fürdőszoba tunning

8 évvel ezelőtt, amikor hatalmas házfelújítási projektben voltunk, a fürdőszobánkban a zöld lett a domináns szín.

Imádom a zöld szint, ez azóta sem változott, viszont azóta sokminden történt az életemben. Az egyik, hogy Annie Sloan krétafesték megszállott lettem. Nyilván az izlésvilágom is változott, nyitottabb lettem, úgyhogy eljött az idő, hogy egy nagy projektbe vágjam a fejszémet. Így nekiláttam a fürdőszobánk átfestésének, átalakításának. Lecseréltem a domináns színt, és stílusban is más lett. Egy számunkra megnyerő, tetszetős helyiség. Ezt sikerült kihozni belőle. Sok sok órányi munka gyümölcse, érdekes felületek és színek. Ahogy én szeretem.
 

A padlócsempét fehér színűre festettem, majd IOD pecséttel mintáztam. Első körben zsírtalanítottam a felületet technikai alkohollal. Miután megszáradt Oskar (direct pe faianta) fehér színű festékével 3 rétegben festettem. Közte meghagyva a dobozon előírt száradási időt.

Amikor ez is megszáradt, az IOD egyik pecsét mintájával díszítettem a felületet. Ez nem más, mint a Cubano Tiles. IOD tintát használva nyomtam rá a mintát a felületre. Vegyesen kevertem a fekete és kék tintákat. Ezért a látványos különbség helyenként. Van ahol erősebb a minta, van ahol halványabb. Szándékosan ilyenre szerettem volna.

A zöld falicsempétől is megváltunk, azaz átfestettem Annie Sloan Duck Egg Blue és Svenska blue keverékével, Cedria matt lakkal zártam 3 rétegben. Mindenképp strapabíróvá akartam tenni. (jelentem ez azóta is remekül bírja a strapát, immár 7 hónapja)

Beköltözött egy régebbi posztban bemutatott éjjeliszekrény, amit nagyon megszerettem, és nem tudtam megválni tőle.
https://www.facebook.com/220120275189131/posts/696699284197892/
A szerepe is megváltozott, fürdőszoba bútor lett belőle. Kicseréltük a kagylót és a csaptelepet. A fürdőkádnál is lecsereltük a csaptelepet és a zuhanyrózsát.(ezeket a Le Roy Merlin nagykereskedésben vásároltam). Mivel a kagylónál túl alacsonyan lett volna a csap, improvizálni kellett egy magasítót. Így vált egy régi asztalláb aljából ”csap magasító”. Ezt színtelen és sötét viasszal színeztem és kezeltem.

Az ajtóra pedig felkerült a fogas, amit egy DIY posztban mutattam meg nektek, hogyan készült.

> Fb-post <

A tükör polcrészét pedig a bútorhoz igazítottam. French Linen árnyalattal festettem, és fekete viasszal emeltem ki. Apró kiegészítőkkel, kosárkákkal, plusz növényekkel, törulközőkkel tettük még kellemesebbé. Fogadjátok szeretettel. 🤗 🎨 ❤️ ♻️

This Post Has 2 Comments

  1. Elena

    Buna ziua !
    Mi-a placut mult fata noua pe care i-ati dat-o baii.
    Deoarece a trecut ceva timp , as vrea sa stiu cum a rezistat . .
    Si ar mai fi o intrebare dupa vopsirea si imprimarea gresiei nu ati sigilat-o ?
    Va multumesc !

    1. Noemi

      Bună ziua! Mă bucur mult dacă v-a plăcut ideea. Pe pagina noastră Facebook puteți citi și în limba română această postare. Acolo veți afla toate etapele de pregătire și de vopsire a băii. Etapele de aplicare au fost următoarele: degresare, grunduire (aplicare grund multiaderent/primer), aplicat vopsea cretă Annie Sloan în 2 straturi iar la final sigilat cu lac, aplicat în 2-3 straturi subțiri. Pentru gresie am folosit o altă gamă de vopsea. Am și pomenit de acest fapt, că îmi pare rău pentru experimentul meu și pentru faptul că
      nu am folosit si acolo Annie Sloan, deoarece pe gresie nu a rezistat bine, după 1 an s-a deteriorat vopseaua Oskar. Vă invit să citiți postarea și pe pagina noastră Facebook. Respectiv aveti și o altă postare cu aceeași tematică. Vă las aici: https://manoka.ro/blog/baia-de-oaspeti-din-magazinul-nostru/?v=7535c86fde35

Lasă un răspuns